Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum
„Nevelni és tanítani”
8200 Veszprém, Iskola u. 4. OM kód: 203066/002
Tel.: 30-125-6604
E-mail: isk@ipariszakkozep.hu

Jutalomkirándulás a jubileumi rendezvényeken aktívan dolgozó tanulók számára

A jutalomkirándulásra a jubileumi rendezvényeken résztvevő tanulók számára 2024. május 28-án került sor. Célja Komárom volt. A programon 39 tanuló és 2 kísérőtanár vett részt.

Különbusszal érkeztünk Komáromba, ahol először tárlatvezető segítségével a Csillagerődöt, illetve a Szépművészeti Múzeum ott elhelyezett gipszmásolat kiállítását tekintettük meg. A másolatok az ókor és a középkor legnevezetesebb alkotásait ábrázolják. Következő programunk már Rév-Komáromban volt, ahol megnéztük az Európa udvar házait.

Ebédszünet után, amikor is, többen kipróbálták a szlovák specialitásnak számító sztrapacskát Dr. Csikány Tamás nyugalmazott dandártábornok szakértő kalauzolásával a komáromi Öregvárral ismerkedtünk meg. Nemcsak az erődítésrendszer történetéről, hanem a magyar történelemben betöltött jelentőségéről is hallhattunk. Itt lehetőség volt a vár labirintusát is kipróbálni.

A program során a résztvevők nemcsak ismereteikben gyarapodtak (művészettörténet, magyar történelem), hanem mint egy jutalomkirándulástól elvárható, jól is érezték magukat. Ezúton is köszönjük iskolánk alapítványának és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának, hogy támogatásukkal hozzájárultak a tanulók újabb iskolai élményeihez.

Kép 1 Kép 2

További képek...