Szép Magyar Beszéd Verseny

2019. január 15-én tartottuk a Szép Magyar Beszéd Verseny iskolai fordulóját, melyen egy kötelező (Nádasdy Ádám: Rokonság és hasonlóság) és egy szabadon választott szöveget olvastak fel a résztvevők. Minden versenyző dicséretet érdemel felkészültségéért, a jó szövegválasztásért.

A verseny helyezettjei és felkészítő tanáraik

Első helyezést ért el Xü Jáde Li 10. A osztályos tanuló, felkészítő tanára Terray-Sógor Csilla. Frissítés: A verseny megyei fordulójában, amelyet 2018. február 28-án tartottak a Lovassy László Gimnáziumban, a szakgimnáziumi kategóriában 3. helyezést ért el. Gratulálunk!
Második lett Teymayer Ákos 10. D osztályos tanuló, felkészítő tanára. Terray-Sógor Csilla.
Harmadik helyezett lett Herz Cintia 10.B osztályos tanuló, felkészítő tanára Vojcskóné Juhász Sarolta.
A többi versenyző is nagyon szép teljesítményt nyújtott, nekik és felkészítő tanáraiknak is jár a köszönet, az elismerés:
Sinkay Rozi 9. A osztályos tanuló, felkészítő tanára: Mikolasek Norbert
Schnelbach László 11. A osztályos tanuló, felkészítő tanára Vojcskóné Juhász Sarolta.

Reméljük, jövőre is sokan tartják értéknek a szép, kifejező magyar beszédet, és még többen vesznek részt a versenyen, az idei versenyzőkkel pedig újra találkozhatunk az iskolai műsorokban, ünnepségeken.

Nádasdy Ádám: Rokonság és hasonlóság

Az a felismerés, hogy bizonyos nyelvek rokonságban vannak egymással, csak a 18. század végén alakult ki. Hogyhogy? – kérdezhetnénk; hát előtte senki nem vette volna észre, hogy a szlovák és a lengyel, a német és a holland, a spanyol és az olasz mennyire hasonlít egymásra?

Dehogynem vették észre. Az új felismerés az volt, hogy a nyelvek hasonlósága és a nyelvek rokonsága két különböző dolog. Igaz, a rokon nyelvek többnyire hasonlítanak, és a hasonló nyelvek többnyire rokonok – de távolról sem mindig.

A hasonlóság ugyanis félrevezető lehet, mert külső hatások is okozhatják. Például az angol és a francia szókincs roppantul hasonlít, ám e nyelvek csak igen-igen távoli rokonai egymásnak, s a szókincs hasonlóságnak nem ez az oka, hanem a sok évszázados szoros kapcsolat, főleg a középkori normann hódítás nyomán, amikor a francia nyelvet angol földön is évszázadokon át beszélték. Vagy vegyük a hangzás hasonlóságát: a magyar és a szlovák artikuláció nagyon hasonló (szó eleji hangsúly, hosszú és rövid magánhangzók megkülönböztetése, és még sorolhatnám), ennek oka is talán a sok évszázados együttélés, de rokonságról szó sincs.

A rokonságnak ugyanis ismérvei vannak, ugyanúgy, mint a növény- vagy állatrendszertanban. Hiába hasonlít a cethal a halakra külsejében és élet-módjában, nem hal, mert emlőjén táplálja kicsinyeit.

A nyelvrokonság legfőbb ismérve a szókincsben nem a hasonlóság, hanem a rendszerszerű különbözőség, azaz a szabályszerű eltérés. Ezt kedvezően támasztja alá, ha a nyelvtani szerkezet viszont hasonló. A finn és a magyar például a laikus megfigyelő szemében nem hasonlít egymásra, és kölcsönösen nem is érthető: ám a nyelvész észreveszi, hogy – mondjuk – a finn szóeleji p-nek a magyarban mindig f felel meg (például finn pata, magyar fazék), és egyben észreveszi a nyelvtani szerkezet nagyfokú hasonlóságát, például hogy nem különböztetik meg a hím- és nőnemet, hogy nincsenek elöljárók, hanem csak ragok vannak, és így tovább – s kimondja: a finn és a magyar rokon nyelvek, bár külsőre alig hasonlítanak.

Rokonság és hasonlóság tehát általában együtt jár: a rokonok többnyire hasonlítanak egymásra. Mint az embereknél. De ez nem szükségszerű: a rokonság nem azonos a hasonlósággal. Jól is néznénk ki, ha az apasági pereket annak alapján döntenék el, hogy hasonlít-e a gyanúsított a gyermekre.