Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum
„Nevelni és tanítani”
8200 Veszprém, Iskola u. 4. OM kód: 203066/002
Tel.: 30-125-6604
E-mail: isk@ipariszakkozep.hu

Volt tanáraink 2008-tól

Erdősi László nyugalmazott igazgató

Iskolánkban dolgozott: 1958 - 1988. (Igazgató 1970-től.) 1929-ben született Székesfehérváron, itt végezte el az elemi iskolát is. Az Érettségi után gépipari technikumot végzett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakát végezte el. 1954-ben diplomázott, késöbb mérnöktanári képesítést szerzett. Először az Ilosvay téri kutatóintézet munkatársa volt, majd a Finommechanikai Vállalatnál főmérnök. 1958-ban került a veszprémi Vegyipari Technikumba, ahol műhelyfőnökként feladata volt a Színesfémipari Technikum megszervezése. A szak tanulói számára több tankönyvet is írt. 1970-ben lett az iskola igazgatója. A technikumot ekkor alakították át szakközépiskolává. Vezetése alatt került sor az épület nagyarányú rekonstrukciójára, valamint 1981-ben a híradástechnikai szak megszervezésére. 1988-ban vonult nyugdíjba.

Sándor László nyugalmazott igazgató

Végzettsége(i):
  • okleveles vegyész
    József Attila Tudományegyetem, Szeged
  • pedagógia szakos előadó
    József Attila Tudományegyetem, Szeged
Érettségi: Irinyi János Vegyipari Technikum, Kazincbarcika
1969-től 2008-ig dolgozott iskolánkban

In Memoriam

Csatavesztés a földeken.
Honfoglalás a levegőben.
Madarak, nap és megint madarak.
Estére mi marad belőlem?

Estére csak a lámpasor,
a sárga vályogfal ragyog,
s a kert alól, a fákon át,
mint gyertyasor, az ablakok;

hol én is laktam, s nem lakom,
a ház, hol éltem, és nem élek,
a tető, amely betakart.
Istenem, betakartál régen.

/Pilinszky János: Van Gogh imája/

A jó emberek magától értetődő csönddel teszik azt,
amire a többiek - de hát kicsodák is?! - csak handabandával és rezesbandával kaphatók.

/Ancsel Éva nyomán tömörítve!/

Sándor László a csöndesen jó emberek közé tartozott. Nem felejtünk el!

Kövecses László nyugalmazott igazgatóhelyettes

Végzettsége(i):
  • okleveles középiskolai történelem szakos tanár
    József Attila Tudományegyetem, Szeged
Érettségi: Perczel Mór Gimnázium, Siófok
1971-től 2008-ig dolgozott iskolánkban

Lázár István nyugalmazott igazgatóhelyettes

Végzettsége(i):
  • vegyészmérnök
    Veszprémi Egyetem
  • mérnök-tanár
    Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar
Érettségi: Színesfémipari Technikum, Veszprém (Iskolánkban)
1963-tól 2008-ig dolgozott iskolánkban

Pulai Istvánné nyugalmazott igazgatóhelyettes Pro Schola díj

Végzettsége(i):
  • vegyészmérnök tanár
Érettségi: Vegyipari Technikum, Veszprém (iskolánkban)
1962-től 2014-ig dolgozott iskolánkban.

Polgár Jánosné nyugalmazott igazgatóhelyettes

Végzettsége(i):
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár
    József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar, Szeged
  • számítástechnika szakos középiskolai tanár
    Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kar, Debrecen
  • közoktatásvezető
    Budapesti Műszaki Egyetem
Érettségi: III Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
Tanított tárgya(i): matematika, fizika, informatika
1997-től 2020-ig dolgozott iskolánkban

László Lajos Pro Schola díj

Végzettsége(i):
  • kohómérnök (kohászati gépész és gyártástechnológus)
    Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc
  • mérnök tanár
    Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Érettségi: Színesfémipari Technikum, Veszprém (Iskolánk)
Tanított tárgya(i): műszaki rajz, géprajz, mechanika, anyag és gyártásismeret, gépészeti ismeretek, szakmai gyakorlatok, gépészeti tervezés
1972-től 2017-ig dolgozott iskolánkban

Csuta Béla

Végzettsége(i):
  • angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár
    Veszprémi Egyetem
Érettségi: Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma
Tanított tárgya(i): angol
2012-től 2020-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: munka utáni pihenés
Kedvenc sport: judo
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: minden, ami érdekes, értékes, értelmes
Amit legjobban szeret egy diákban: nyitottság, érdeklődés
Amit legkevésbé szeret egy diákban: tiszteletlenség
Kedvenc vers: Petőfi Sándor, Bolond Istók Kedvenc szín: a hat gondolkodó kalap színei
Kedvenc film: Ádám almái
Kedvenc színész: Al Pacino
Kedvenc előadó: Kárpátia
Kedvenc étel: pizza tabascoval
Kedvenc állatfajta: ló
Mottó: Live, love, and learn English!

Dr. Demény Orsolya

Végzettsége(i):
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár
    Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
  • Fizika Phd
    Veszprémi Egyetem
Érettségi: Lovassy László Gimnázium
Tanított tárgya(i): matematika, fizika
Iskolánkban dolgozott: 2008-2022

Kedvenc szabadidős tevékenység: gyalogtúrázás, kertészkedés
Kedvenc sport: asztalitenisz
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: fizikából: modern fizika, csillagászat
Amit legjobban szeret egy diákban: együttműködő
Kedvenc szín: zöld
Kedvenc író/könyv: Az angyal válaszol, Szalay Károly: Párhuzamos viszonyok
Kedvenc előadó: Lovasi András
Kedvenc étel: bundás kenyér
Kedvenc állatfajta: papucsállatka

Engi Imre

Végzettsége(i):
  • földrajz - történelem szakos középiskolai tanár
    József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar
  • szociológia szak
    József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudoményi Kar
Érettségi: Lovassy László Gimnázium, Veszprém
Tanított tárgya(i): földrajz, történelem, társadalomismeret
2002-től 2018-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: gyerekeimmel foglalkozom
Kedvenc sport: tájfutás
Amit legjobban szeret egy diákban: érdeklődés
Amit legkevésbé szeret egy diákban: lustaság
Kedvenc szín: kék
Kedvenc film és filmsorozat: Forest Gump, Lost

Fehér Judit

Végzettsége(i):
  • történelem - német szakos középiskolai tanár
    József Attila Tudományegyetem, Szeged
Érettségi: Zalka Máté Gimnázium, Fehérgyarmat
Tanított tárgya(i): német
Iskolánkban dolgozott: 1995-2022

Kedvenc szabadidős tevékenység: Bíborka (a lányom), könyvek(filozófia, pszichológia, ezotéria), barátnők, természet
Amit legjobban szeret egy diákban: természetesség, nyitottság, őszinteség, humor
Amit legkevésbé szeret egy diákban: intolerancia, képmutatás, hazugság, túlzott énközpontúság
Kedvenc szín: változik
Kedvenc filmek: Értelem és érzelem, Keresztapa, stb, stb
Kedvenc előadók: Gymes, Cseh Tamás, Európa Kiadó, Kispál és a Borz, Oláh Ibolya
Kedvenc étel: tócsi, lasagne

Dr. Fekete Miklós

Végzettsége(i):
  • okleveles gépészmérnök
    Budapesti Műszaki Egyetem
  • okleveles mérnök-tanár
    Budapesti Műszaki Egyetem
Érettségi: Debreceni Református Kollégium
1964-től 2009-ig dolgozott iskolánkban

Gerhardt Zoltánné

Végzettsége(i):
  • villamos üzemmérnök
    Veszprémi egyetem
  • informatika szakos középiskolai tanár
    Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Érettségi: Hunyadi János Gimnázium, Mezőkovácsháza
Tanított tárgya(i): informatika, e-szolgáltatások
1992-től 2020-ig dolgozott iskolánkban

Hajnóczy Miklósné

Végzettsége(i):
  • általános iskolai ének-zene tanár
2002-től 2009-ig dolgozott iskolánkban

György Adrienn

Végzettsége(i):
  • német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár
    Veszprémi Egyetem
  • leendő magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár
    Pécsi Tudományegyetem
Érettségi: Lovassy László Gimnázium, Veszprém
Tanított tárgya(i): babanevelés
2004-től 2020-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: pillanatnyilag a babázás, amúgy szeretek barátokkal lenni, kirándulni, olvasni és szőni
Kedvenc sport: biciklizés, de nem rendszeresen, főleg most
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: mindent szívesen tanítok, ha a diákok vevők rá!
Amit legjobban szeret egy diákban: értelem, érdeklődés, udvariasság
Amit legkevésbé szeret egy diákban: passzivitás, érdektelenség, közöny
Kedvenc író: Szabó Magda, Márai, Tamási Áron, Fekete István és még sokan mások
Kedvenc szín: piros
Kedvenc film: Amelie
Kedvenc előadó: Zorán és még sokan mások
Kedvenc színész: inkább egy-egy filmben nyújtott alakítást díjazok
Kedvenc étel: ezt nehéz lenne felsorolni, nagyon sok mindent szeretek!
Kedvenc állatfajta: kutya

Dr. Hartung Ferencné

Végzettsége(i):
  • informatika szakos középiskolai tanár
    Veszprémi Egyetem
  • matematika szakos középiskolai tanár
    Szegedi Tudományegyetem
Érettségi: Frankel Leó Német nyelvű Gimnázium, Baja
Tanított tárgya(i): matematika, informatika
2013-tól 2020-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: kirándulás, biciklizés, futás
Kedvenc sport: jóga
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: algebra
Amit legjobban szeret egy diákban: szereti önmagát
Amit legkevésbé szeret egy diákban: nem szereti önamgát
Kedvenc szín: kék, narancssárga
Kedvenc író:A. J. Christian
Kedvenc film: A békés harcos útja (Peaceful Warrior) 2006
Kedvenc színészek: Hugh Grant, Robert Pattinson
Kedvenc előadó: Rúzsa Magdi
Kedvenc étel: csoki
Kedvenc állatfajta: delfin

Herczeg Tamás

Végzettsége(i):
  • informatika szakos középiskolai tanár
    Veszprémi Egyetem
  • matematika szakos középiskolai tanár
    Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Érettségi: Vetési Albert Gimnázium, Veszprém
Tanított tárgya(i): szakmai és közismereti informatika tárgyak, matematika, a CISCO hálózati akadémia oktatója
2002-től 2020-ig dolgozott iskolánkban

Jung Ferencné

Végzettsége(i):
  • vegyész technikus
  • műszaki szakoktató
Érettségi: Vegyipari Technikum, Veszprém (iskolánkban)
1968-tól 2013-ig dolgozott iskolánkban.

Jurácsik Gábor

Végzettsége(i):
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár
    Bessenyei György Tanárképző Főiskola
  • informatika szakos középiskolai tanár
    Berzsenyi Dániel Tanárképző főiskola, Szombathely
    Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Érettségi: Ipari Szakközépiskola, Nyíregyháza
Tanított tárgya(i): fizika, informatika
1994-től 2017-ig dolgozott iskolánkban

Dr. Kántorné Kovács Csilla

Végzettsége(i):
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár
    József Attila Tudományegyetem, Szeged
Érettségi: JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged
Tanított tárgya(i): matematika, fizika
2008-tól 2016-ig dolgozott iskolánkban

Dr. Kovácsné Rossi Ibolya

Végzettsége(i):
  • magyar - orosz szakos középiskolai tanár
    József Attila Tudományegyetem, Szeged
  • angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár
    Veszprémi Egyetem
Érettségi: Landler J. Gimnázium orosz-francia szak, Nagykanizsa
Tanított tárgya(i): magyar nyelv és irodalom, angol nyelv
Iskolánkban dolgozott: 1984-2020

Kedvenc szabadidős tevékenység: olvasás, kertészkedés
Kedvenc sport: kézi labda (MKB), foci(VB,EB) vízi labda
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: Ady, József Attila, Shakespeare, Dosztojevszkij
Amit legjobban szeret egy diákban: értelmes, élénk, érdeklődő, mer és tud vitatkozni
Amit legkevésbé szeret egy diákban: az előbbieknek az ellentéte
Kedvenc szín: narancs
Kedvenc író/könyv: Wass Albert, Galgóczy Erzsébet, Szabó Magda, Robin Cook, Stephen King, Lőrincz L. László
Kedvenc film: Gyűrűk ura, A rettenthetetlen, Trója
Kedvenc színészek: Orlando Bloom, Tom Hanks
Kedvenc előadó: sok van
Kedvenc étel: pacal
Kedvenc állatfajta: kutya
Diákoknak: Tudom, hogy mindenki tehetséges valamiben, nincsenek reménytelen esetek!

Kövy Hajnalka

Végzettsége(i):
  • magyar - orosz szakos középiskolai tanár
    Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
  • angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár
    Veszprémi Egyetem
Érettségi: Petőfi Sándor Gimnázium, Pápa
Tanított tárgya(i): magyar nyelv és irodalom, angol nyelv
1994-től 2017-ig dolgozott iskolánkban

Nagyné Papp Zsófia

Végzettsége(i):
  • magyar alapszakos bölcsész
    Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  • magyar - történelem szakos középiskolai tanár
    Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Érettségi: Vajda János Gimnázium, Keszthely
Tanított tárgya(i): magyar, történelem
2013-tól 2020-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: kirándulás
Kedvenc sport: tánc
Amit legjobban szeret egy diákban: tisztelettudó, szorgalmas, őszinte, jó humora van
Amit legkevésbé szeret egy diákban: lustaság, tiszteletlenség, flegmaság
Kedvenc szín: zöld
Kedvenc író: József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós, Dan Brown, Stephen King
Kedvenc könyv: Millennium trilógia és még sok-sok más
Kedvenc film/filmsorozat: Holt költők társasága, Eredet, Dexter, Jóbarátok stb.
Kedvenc színész: Leonardo DiCaprio
Kedvenc étel: pizza (amit magam sütök!)
Kedvenc állatfajta: németjuhász

Nemes Teréz

Végzettsége(i):
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár
    Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
  • számítástechnika szakos középiskolai tanár
    Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Tanított tárgya(i): matematika, informatika
1993-tól 2015-ig dolgozott iskolánkban

Novák Ernő

Végzettsége(i):
  • műszaki oktató
    Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc
    Kohó és Fémipari fősikolai kar, Dunaújváros
Érettségi: Ipari szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém
Tanított tárgya(i): technológiai gyakorlat
1971 óta dolgozott iskolánkban

Otterbein Béláné

Végzettsége(i):
  • műszaki oktató
    Műszaki Föiskola, Györ
Érettségi: Vegyipari Technikum, Veszprém (Iskolánk)
2000-től 2009-ig dolgozott iskolánkban

Peresztegi Valéria Pro Schola díj

Végzettsége(i):
  • biológia - kémia szakos középiskolai tanár
Érettségi: Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
Tanított tárgya(i): biológia, kémia, környezetvédelem
1992-től 2018-ig dolgozott iskolánkban

Petrohainé Rostás Csilla

Végzettsége(i):
  • matematika - informatika szakos középiskolai tanár
    Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged
    József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar, Szeged
    Veszprémi Egyetem
Érettségi: Bethlen Gábor Gimnázium, Hódmezővásárhely
Tanított tárgya(i): matematika, informatika
2000-től 2020-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc sportok: úszás, futás; nézem: kosárlabda, kézilabda, vízilabda
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: matematikából a függvények
Amit legjobban szeret egy diákban: egyenes, tisztelettudó
Kedvenc szín: sárga

Polgár János

Végzettsége(i):
  • információrendszer-programozó
    Veszprémi Egyetem
Érettségi: Közgazdasági Szakközépiskola, Veszprém
Tanított tárgya(i): Informatika, Adatbázis és szoftverfejlesztés gyakorlat
Iskolánkban dolgozott: 1998-2022

Porobic Haris

Végzettsége(i):
  • középiskolai testnevelő tanár, okleveles kézilabda edző
    Fakultet Fizicke Kulture Novi Sad
Érettségi: Srednja Ekonomska Skola Zavidovici
Tanított tárgya(i): testnevelés
2014-től 2020-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: filmnézés
Kedvenc sport: kézilabda
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: labdajátékok
Amit legjobban szeret egy diákban: kitartás, becsület
Amit legkevésbé szeret egy diákban: tiszteletlenség
Kedvenc szín: sárga
Kedvenc író/könyv: Az alkimista (Paulo Coelho)
Kedvenc film: A sakál
Kedvenc színészek: Bruce Willis
Kedvenc előadó: Rolling Stones
Kedvenc étel: pizza
Kedvenc állatfajta: kutya
Mottó: "A kitartás és a szorgalom a való életben többet ér, mint a szépség."

Pulai István

Végzettsége(i):
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár
1962-től 2008-ig dolgozott iskolánkban.

Répás János

Végzettsége(i):
  • okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
    Gödöllői Agrártudományi Egyetem
  • mérnöktanár
    Budapesti Műszaki Egyetem
Érettségi:
Tanított tárgya(i): anyagismeret, géprajz, gépészeti alapozó feladatok, szerszámgépek karbantartása, gyártástervezés, szakmai gyakorlatok
2013-tól 2019-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: barkácsolás
Kedvenc sport: foci
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: géprajz
Amit legjobban szeret egy diákban: érdeklődés
Amit legkevésbé szeret egy diákban: tiszteletlenség

Répás László

Végzettsége(i):
  • vegyészmérnök
    Veszprémi Vegyipari Egyetem
  • mérnök-tanár
    Budapesti Műszaki Egyetem
Érettségi: Vegyipari Technikum, Veszprém (Iskolánk)
1961-től 2009-ig dolgozott iskolánkban

Rohonyiné Kovács éva

Végzettsége(i):
  • magyar - orosz szakos középiskolai tanár
    Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar, Budapest
Érettségi: Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium, Budapest
1978-tól 2007-ig dolgozott iskolánkban

Sándor Lászlóné

Végzettsége(i):
  • matematika és számítástechnika szakos középiskolai tanár
    József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar, Szeged
Érettségi: Kállai éva Gimnázium - Reál Tagozat, Veszprém
Jelenleg tanított tárgya(i): matematika, informatika
1970-től 2008-ig dolgozott iskolánkban

Schönek Mária

Végzettsége(i):
  • matematika, ábrázoló geometria, filozófia szakos középiskolai tanár
    Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kar, Debrecen
    Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest
Érettségi: Bródy Imre Gimnázium, Ajka
1973-tól 2009-ig dolgozott iskolánkban

Schretner Győző Pro Schola díj

Végzettsége(i):
  • kémia szakos középiskolai tanár
    Veszprémi Egyetem
  • műszaki oktató
    Budapesti Műszaki Egyetem
Érettségi: Alumíniumipari és Vegyipari Szakközépiskola (Iskolánk)
Tanított tárgya(i): kémia, fizikai kémia, laboratóriumi gyakorlatok, technológiák környezetterhelése
1975-től 2019-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: fotózás, csillagászat, barkácsolás, kirándulás
Kedvenc sport: íjászat
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: elektrokémia, elektrolit-egyensúlyok
Amit legjobban szeret egy diákban: vidám, szorgalmas, érdeklődő
Amit legkevésbé szeret egy diákban: ha nem őszinte
Kedvenc szín: zöld
Kedvenc író/könyv: Stefan Heym, Vass Albert
Kedvenc előadó: Pink Floyd
Kedvenc étel: minden jó, ha jól készítik el
Kedvenc állatfajta: kutya

Szabó Andrea

Végzettsége(i):
  • Német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár
    Veszprémi Egyetem
Érettségi: Ipari Szakközépiskola és Gimnázium (Iskolánk)
Tanított tárgya(i): német
2007-től 2015-ig dolgozott iskolánkban

Szabó-Horváth Eszter

Végzettsége(i):
  • informatika szakos tanár, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár
    Pannon Egyetem, Veszprém
Érettségi: Kodolányi János Középiskola, Székesfehérvár
Tanított tárgya(i): magyar nyelv és irodalom, informatika
2010-től 2020-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: főzés és olvasás
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: Nyugat
Amit legjobban szeret egy diákban: ha mer gondolkodni
Kedvenc szín: kék, zöld
Kedvenc író: Borisz Akunyin, Kosztolányi Dezső
Kedvenc film: Terminál
Kedvenc színész: Tom Hanks
Kedvenc előadó: Dream Theatre
Kedvenc állatfajta: kutya

Szakál Éva

Végzettsége(i):
  • okleveles vegyészmérnök
    Veszprémi Vegyipari Egyetem Nehézvegyipari Szak
  • okleveles mérnök-tanár
    Budapesti Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki kar
Érettségi: Veszprémi Kállai Éva Leánygimnázium, humán tagozat
1976-tól 2008-ig dolgozott iskolánkban

Szitási Zsuzsanna

Végzettsége(i):
  • rajz, vizuális kommunikáció középiskolai tanár
    Esterházy Károly Főiskola
  • etika, ember és társadalomismeret
    Pannon Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Érettségi: Vetési Albert Gimánzium, Veszprém
Tanított tárgya(i): rajz és vizuális környezetkultúra, tanulásmódszertan
2005-től 2017-ig dolgozott iskolánkban

Dr. Szlivkáné Csordás Nóra Pro Schola díj

Végzettsége(i):
  • kémia-fizika szakos középiskolai tanár
    Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Érettségi: Rákóczi Gimnázium, Sárospatak
Tanított tárgya(i): kémia, fizika, elektrotechnika
1982 óta dolgozott iskolánkban

Tulipánné Takács Zita

Végzettsége(i):
  • matematika-fizika-ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár
    Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapest
  • közgazdász
    Budapesti Gazdasági Főiskola
  • közoktatás vezető
    Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest
Érettségi: Lovassy László Gimnázium, Veszprém
Tanított tárgya(i): matematika, fizika
2013-tól 2018-ig dolgozott iskolánkban

Terray Gyula

Végzettsége(i):
  • gépészmérnök
    Budapesti Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki Kar
  • mérnök-közgazdász
    Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs
  • minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító
    Pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ
  • Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL)
    Inter V-net Kft, Veszprém
Érettségi: Szent István Gimnázium, Budapest
Tanított tárgya(i):műszaki rajz, geometriai mérések, ipari anyagok és gyártások, műszaki ábrázolás, műszaki ismeretek, gépelemek, anyagismeret, anyagvizsgálat, szerszámgépek karbantartása, forgácsolási alapismeretek és gyártástervezés, minőségbiztosítás, szakmai gyakorlatok I-II-III
2008-tól 2020-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: zenehallgatás
Kedvenc sport: országúti kerékpár
Kedvenc anyagrész, amit a legszívesebben tanít: szakítóvizsgálat
Amit legjobban szeret egy diákban: őszinteség, elkötelezettség
Amit legkevésbé szeret egy diákban: gyávaság, őszintétlenség
Kedvenc szín: vörösesbarna
Kedvenc könyve: Joseph Heller: A huszonkettes csapdája
Kedvenc film: A Sakál napja (francia-angol, rendezte Fred Zinnemann, 1973)
Kedvenc színész és színésznő: Brian Dennehy, Gwyneth Paltrow
Kedvenc előadói: Kenny G (szaxofon), Rick Wakeman (billentyűsök), Sarah Brightman (ének)
Kedvenc étel: hús hússal (vagy akár fordítva)
Kedvenc állatfajta: berni pásztorkutya

Tulipánt Zsófia

Végzettsége(i):
  • angol szakos középiskolai nyelvtanár
    Veszprémi Egyetem
Érettségi: Vetési Albert Gimnázium, Veszprém
Tanított tárgya(i): angol
1998-tól 2015-ig dolgozott iskolánkban

Váradi Viktória

Végzettsége(i):
  • angol szakos középiskolai tanár
1993-tól 2008-ig dolgozott iskolánkban.

Varga Katalin

Végzettsége(i):
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár
1971-től 2008-ig dolgozott iskolánkban.

Vereskuti Miklós

Végzettsége(i):
  • matematika - könyvtár szakos tanár
    Szombathelyi Tanárképző Főiskola
Érettségi: Lovassy László Gimnázium, Veszprém
1980-tól 2019-ig dolgozott iskolánkban

Kedvenc szabadidős tevékenység: rejtvényfejtés, házi barkácsolás
Amit legjobban szeret egy diákban: korrekt és becsületes
Kedvenc előadó: Illés, Omega, Rolling Stones
Kedvenc étel: rántott csirke, vadas
Kedvenc állatfajta: macska, kutya